Kedves Mindnyájan!

Szünet!

Továbbiakról majd értesítünk!!

Gyermek táncház: 17:30 (Dunántúli táncok, népi gyermekjátékok)
Felnőtt: 18:30 - 21:00 (Széki, Szatmári, Moldvai táncok)

Táncot tanít: Széles Szilvia
Muzsikál: Hangerdő zenekar (és a magnó)

Lehet terjeszteni 3. kerületi MSZ és Barantás körökben!

Belépő nincs. Húrpénzt, adományokat a gyülekezet és az MSZ javára elfogadunk.

Üdvözlettel:
Széles Szilvia

Pontos cím: III. kerület, Vörösmarty utcza 2. A templomot biztos ismeritek, egy várszerû torony a széles (új) Szentendrei úton, kevéssel az Attila panzió után.

(Általában minden második szombaton van itt táncház, élô zenével, néha magnóról!)

Isten áldjon Titeket!

 Alább olvashatjátok Széles Szilvia néptáncoktató gondolatait a magyar táncról.

CSILLAGHEGYI TÁNCHÁZ

A Csillaghegyi Református templom gyülekezeti termében minden páros héten táncházat tartunk.

APRÓK TÁNCA:     óvodás és kisiskolás korú gyerekek részére,
Kezdés: 17:30                        a kisebbeknek szülőkkel együtt
népi gyermekjátékok (párválasztók, fogócskák, játékos
                            vonulások, stb)
                népi gyermekdalok énekelgetése

dunántúli táncok alapjainak játékos elsajátítása

FELNŐTT TÁNCHÁZ:    tizenévesektől a száz évesekig
Kezdés: 18:30
dunántúli, szatmári, széki (erdélyi) és moldvai csángó táncok alapjai
               
februárban farsangi
                márciusban nemzeti, böjti
                áprilisban húsvéti
                májusban pünkösdi
                nyáron lakodalmi
                ősszel szüreti, borivó
                télen adventi, karácsonyi, újévi dalok, népszokások

Házigazda az Abonyi család:    Szilvia-tánctanítás, ének
        Hangerdő zenekar (dunántúli, moldvai):   
Attila: hegedű, brácsa, ének
                    Blanka: citera, cselló, dob, ének
                    Flóra: furulya, citera, ének
Közreműködik a „magnó zenekar”, ha az élő zene valamilyen okból akadályoztatva van.



Nemzeti-népi kultúránk fennmaradásához szeretnénk hozzájárulni mi is, azzal, hogy alkalmat teremtünk a táncok és népdalok megtanulásának, abban a reményben, hogy kialakul egy közösség, aki szívesen választja ezt a szórakozási formát. Mint ahogy ez midig is közösségi műfaj volt. Véleményem szerint a néptánc és a népdalok, ill. a hozzá kapcsolódó hangszeres zene az Istennel harmóniában élő magyar nép lelkének „terméke”. A régieknek nem volt szükségük pszichológusra, mert Isten olyan eszközt adott nekik, melyben minden érzésüket kifejezhették, s ezáltal feldolgozhatták. A mulatságokban kiénekelhették bánatukat, örömüket, kitáncolhatták mérgüket, féltékenységüket, udvarolhattak kedvesüknek, ápolhatták házasságukat, barátságaikat.
Odafigyelhettek egymásra: múlatták az időt, mert az odafigyelésre időt kell szánni.
Mindemellett a tánc fejleszti ritmusérzékünket, mozgáskoordinációnkat, együttműködő képességünket, stb.
Néhány idézet nagyjainktól, „a magyar tánc védelmében”azoknak, akik nem riadnak vissza a tánc szellemi kihívásaitól sem:

Csak a magyar tánc az, mely sohasem jára
A jó egészségnek semmi ártalmára,
Mivel mérsékelve mozgatván bennünket,
Frissíti elménket, testünket, vérünket.
Csak a magyar tánc az, mely diszesbé teszi
Az embert és soha hívságra nem veszi,
Mert ha csak vitézi módra nem öltözött
S ha nincs sarkantyúja, csúf a többi között.
Csak a magyar tánc az, mely nem bír érdemmel,
Hogy legjobban egyez szűz szeméremmel,
Mikor a sok külföldi táncban a módosság
S a legúribb fogás legnagyobb pajkosság.-
Nemes magyar táncom! Ki ősi nyelvünkkel
S ruhánkkal jöttél ki dicső nemzetünkkel,
Ki európai finnyás lakhelyeden
Máig sem szenvedtél mocskot szépségeden,
Ázsiai színben fénylik nemességed,
S még a módi nem tett alacsonnyá téged:
Ím a külső népek bámulják díszedet,
S tulajdon nemzeted nem becsül tégedet!        (Csokonay Vitéz Mihály: Dorottya 1799)

„Én a magyar muzsikában és táncban ideált látok… A mi táncaink nem két-három gyerekes lépdelésül állanak, mint a mostani módi táncok, melyeket egy-két napon belül megtanulunk, s harmadikon egyforma, gyerekes, lelketlen volta miatt meg is ununk, hanem olyan célarányosak, hogy azok megtanulása egész ifjúságunknak dolgot adott, s aesthetiás (esztétikai) természeteik szerint oly kedvesek, hogy azok bennünk passziókká válnak, s ezáltal a barátságnak,nyájasságnak ösztönei lesznek. S tapasztaljuk, hogy azokkal fogy a magyar barátság, mert a saját táncainkat elfeledtük.” (Berzsenyi Dániel 1830)

„Hogy a tánc szintoly állató része a nemzetnek, mint akármely egyéb szokásai, nyelve és dalai, valamint játékszíne és muzsikája, öltözete és törvénye: ki tagadja? Ezek együvé téve teszik a nemzet bélyegét sajátjaikká, másoktól különbözőkké: a mely nemzet ezekkel nem bír, az nem nemzet, hanem csak néptömeg, nem magán álló, mert másoknak majma, lelketlen utánzója, vagy éppen rabszolgája.” (Garay János 1834)

„Csupán egy dolgotok van, magyaroknak (mondá egy szerecsen), s ezt az egyet úgy elhanyagoljátok, pedig az egész világot meghódíthatnátok vele. Ez a minden szépet és nagyszerűt magában egyesítő, eszményi, elragadó magyar tánc. (…)
Ez valóban eszményi tánc volt. Tűz és méltóság, nemes mozdulatok és délceg plasztika, erő és kellem egyesült benne, művészet, rászületett hivatás kellett hozzá. Ah, akik azt most a színpadról látják, fogalmuk sincsen felőle, az úri termekből pedig eltűnt egészen. (…)
A délceg tánclépés nagy előny. Szegény tudós ember, akinek a feje egy egész könyvtár, de táncolni nem tanították, mikor felöltözik abba a magyar díszruhába (…), hogy botlik el a saját lábában, hogy görbül meg a nyaka, hátul hagyva a messze elálló gallért, hogy botorkál, hogy ütközik bele mindenkibe, hogy reszket az ina, hogy csuklanak a térdei, hogy felejti el mindazt, amit tud, hogy némul meg, hebeg ostobaságokat, mikor megszólítják, és mindezt azért, mert lábait elmulasztotta kiképezni. (Jókai Mór: És mégis mozog a föld)

Szeretem nézni (bár lábam ügyetlen)
Komoly-víg táncod, keleti fajom:
Mikor feljajdul rátermett kezekben
A hegedű s méláz a cimbalom,
És olykor a bú fátyola lebben
S kiront a jókedv táncban és dalon:
Egy élet e tánc, melyben lélek a dal:
Kevés öröm, vegyítve sok bánattal.    (Arany János 1850)

„A néphagyomány nem töltötte be rendeltetését azzal, hogy a nép zenei életét ellátta. Köze van még az élethez, a mindnyájunk életéhez. Eljön még az idő, mikor a művelt réteg a néptől átvett hagyományt újra átadhatja a nemzeti közösségnek, a nemzetté vált népnek.” (Kodály Zoltán)

„A korszakváltás oly rohamos és gyökeres, hogy- Noé módjára- alaposan meg kell fontolnunk, mit mentünk át a bárkánkon a mindent elsöprő Özönvíz (értékválság) utáni korszak számára” (Sebő Ferenc:Népzenei olvasókönyv 1994)

Ez a mozgalom az elmúlt 35 évben - minden szakmai nehézség vagy politikai akadályoztatás ellenére is - egyenletes ütemben fejlődött, hamarosan az ország határain is túl terjedt és nemzetközivé vált. A táncházmozgalom hazai és külföldi sikere a magyar népzene-néptánc magas fejlettségi fokával, élő állapotával (főként Erdélyben), a tudományos kutatás eredményeivel és az ezekre alapozott speciális oktatás megszervezésével is magyarázható, de a siker titka leginkább a néphagyományok funkcionális, komplex alkalmazásában rejlő szemléletnek köszönhető.
Magát a modellt a széki táncház adta, Magyarországon senki sem tudta a népzenét és táncot úgy tanítani, úgyhogy 1972-ben megindult a mozgás Székre ... A hatvanas években talán tíz ember járt arra, később már száz, s ha a szabad közlekedés inkább egyirányú maradt is, a hírek azért folyamatosan jöttek... A táncház életében az 1976-os év olyan tanfolyam indítását hozta, ami már nagyon komoly volt, két éves. Zenészeket és táncosokat képeztünk... Erdélyből is ide jöttek át tanulni, de mondtuk nekik, hogy ne ők járjanak ide, hiszen mi járunk oda a "forráshoz" tanulni, itt azt kellett látni, hogyan működik a módszer... Ott volt a forrás, itt a módszer, s attól kezdve ez összekapcsolódva működik. Beindult a táncház Erdélyben is, immár húsz éve a kettő együtt él. Kialakult egy olyan modell, ami nem nemzeti, és töretlenül fejlődött még a rendszerváltás alatt is.
Így a táncház - kifejezve egy, nem csak a magyarság, hanem az emberiség számára szükséges, természetes életérzést, modern életfilozófiát - világszerte példaként szolgál(hat) az eltűnőfélben lévő vagy "ki tudja mivé" átalakuló tradicionális kultúrák megfelelő, a jövőben is alkalmazható elemeinek a továbbéltetésére. (Halmos Béla)

„Az egyéni és közösségi identitás kialakulásának és létezésének gyökere a hagyományok megszentelt világából ered, amelynek elvesztése a személyes identitás elvesztéséhez vezet.
„A feleslegesség, a káprázatos, ám üres formaság, a fajsúlytalanság, a giccs és sznobizmus az egyik oldalon, míg a másikon a létharmóniát biztosító, autentikus kultúra. A különbség jelen esetben szó szerint a föld és ég. Ebben a mai „Isten nélküli teokráciában” egyre kevesebb eséllyel őrizhető meg és formálható tovább a környezetet, az életet, az embert és emberséget megtartó és éltető kultúra.” (Guóth Emil: Korszellem és szakralitás c. tanulmány a Protestáns tollforgatók antológiájából 2008)


                            Köszönöm a figyelmet: Széles Szilvia